Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Szeles vasárnap

Vasárnap az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten lehetnek erősebben felhős tájaink. Helyenként átmenetileg futó hózápor előfordulhat, erre nagyobb esély északkeleten és északnyugaton mutatkozik. Sokfelé élénk, erős, nyugaton és északnyugaton viharos lökések kísérhetik a jellemzően északnyugati irányú szelet. A legmagasabb hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Hétfőn hosszabb-rövidebb időszakokra a legtöbb helyen kisüt a nap, több felhő a Dunántúl fölött lesz, de csapadékra nem kell számítani. Még marad a szeles idő, többfelé erős lökések kísérhetik az északi-északkeleti szelet. A legalacsonyabb hőmérséklet -7 és 0 fok között alakul, kora délután pedig 0-5 fokot mérhetünk.

Kedden sok napsütésre számíthatunk, csak este érkeznek észak felől fátyolfelhők. Gyenge, mérsékelt lesz a változó irányú szél. Hajnalra helyenként pára, köd, illetve zúzmarás köd képződik. Hajnalban -9, -4, a fagyzugokban -12, -10, napközben -1, +3 fokot mérhetünk.

Szerdán már több felhő lesz felettünk, elszórtan kevés vegyes halmazállapotú csapadékra is számítani kell. A Dunántúlon megélénkülhet az északi, északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Csütörtökön már enyhébb idő jöhet +5 fok körüli maximumokkal. Változóan felhős lesz az ég, több napsütés a nap második felében lehet. Csak néhol nyugaton fordulhat elő jelentéktelen csapadék. A légmozgás nem lesz jelentős.
Kiadta: Időkép (ma 08:27)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Meleg, réteges öltözet
Hirdetés
12 V
3
-5
13 H
1
-2
jeles nap
14 K
3
-7
15 Sz
1
-7
16 Cs
5
-3
17 P
5
-4
18 Sz
4
-4
jeles nap
19 V
3
-5
20 H
2
-3
21 K
3
-2
22 Sz
5
-3
jeles nap
23 Cs
5
-3
24 P
6
-2
25 Sz
6
-1
jeles nap
26 V
6
-2
27 H
5
-3
28 K
4
-3
29 Sz
4
-3
30 Cs
5
-2
31 P
4
-3
1 Sz
4
-2
2 V
3
-3
jeles nap

Hójelentés

Bánkút 2 cm
Eplény 40 cm
Kékestető 1 cm
Mátraszentistván 41 cm
Sátoraljaújhely 5 cm
Visegrád -

Legfeljebb hózáporok jöhetnek

Vasárnap jelentősebb havazás sehol sem várható. Helyenként átmenetileg futó hózápor előfordulhat, erre nagyobb esély északkeleten és északnyugaton mutatkozik, de vastag hótakaró kialakulására sehol sem számíthatunk.

Orvosmeteorológia

Vasárnap időjárási front nem lesz felettünk, de a hideg reggeli órákban felerősödhetnek a görcsös panaszok, valamint a kopásos jellegű ízületi problémák.

Fejfájás is jelentkezhet, mely a szelesebb dunántúli és középső tájakon élők körében tovább fokozódhat, tartósan megmaradhat, illetve ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.

Vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok is jelentkezhetnek.

A naposabb időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.

Öltözzünk melegen, rétegesen, ugyanis a fagyos reggeli órákban, valamint a szeles időben nagy lesz a megfázásveszély! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap sokfelé száraz marad az idő, de helyenként átmenetileg futó hózápor előfordulhat, erre nagyobb esély északkeleten és északnyugaton mutatkozik, így elsősorban ezeken a tájakon számíthatunk átmenetileg nedves, vizes, csúszós, síkos, esetleg latyakos, havas útszakaszokra.

Sokfelé élénk, erős, nyugaton és északnyugaton viharos lökések kísérhetik a jellemzően északnyugati irányú szelet, ezért akár jelentősebb mértékben is romolhat a járművek menetstabilitása.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Hajnalban, reggel útnak indulás előtt érdemes több időt járművünkre fordítani.

Vezessünk nagyon óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép