Vasárnap reggel az ország északkeleti harmadában többfelé alakulhat ki havazás, havas eső, néhol eső. Délnyugaton ezalatt pára-, ködfoltokkal találkozhatunk. A csapadék délelőtt fokozatosan megszűnik, a havazást eső váltja fel. Délután már csak elvétve lehet kisebb eső, a napsütésé lesz a főszerep. Az északkeleti szél délkeleten megélénkülhet. Hajnalban -3, +2, délután 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétfőn kezdetben többfelé párásan, ködösen a nap, ami a délelőtt folyamán a legtöbb helyen feloszlik, de néhol délután is megmaradhat. Ezt leszámítva az ország túlnyomó részén napos, gyengén felhős időre van kilátás. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon élénk, néhol erős lesz. Hajnalban -8 és 0 fok közé hűl a levegő, kora délután pedig 2-6 fok várható.
Kedd reggelre is több helyen alakulhat ki köd, melynek feloszlását követően ragyogóan napos, száraz időre készülhetünk. Keleten élénk lökések kísérhetik az északkeleti szelet. Csípős lesz a reggel, -9, -3 fok valószínű, de a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Napközben 1-6 fok ígérkezik. A napos, száraz idő szerdán is kitart. Hajnalban pára, köd ismét előfordulhat. A fagyos reggel után délután 2-7 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Kiadta: Varga Sándor (ma 19:22)