Kedden kezdetben erősen felhős, borongós időre számíthatunk a térségben, és helyenként szitálás, kisebb eső is kialakulhat. Napközben többfelé felszakadozik a felhőzet, és délután rövidebb-hosszabb időszakokra kisüt a nap. Sokfelé lesz élénk, erős az északias szél. Kora reggel 7, napközben pedig 12 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szerdán északon, északkeleten és keleten sok lesz a napsütés, máshol eleinte erősen felhős, borult lesz az ég, majd délutántól szakadozik, csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, csupán elvétve fordulhat elő szitálás, illetve gyenge eső a hajnali, reggeli órákban. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, északkeleten erős lökések kísérhetik. Hajnalra a kevésbé szeles észak-dunántúli tájakon pára, köd képződhet. Reggelre -2 és +7 fok közé csökken a hőmérséklet. Délután 8-13 fokot mutathatnak a hőmérők.
Csütörtökön napközben sok napsütésre, csapadékmentes időre van kilátás, de hajnalban, reggel elsősorban a Dunántúlon és északon párás, ködös tájakkal is találkozhatunk, ekkor néhol ködszitálás is előfordulhat. Keleten és északkeleten továbbra is számíthatunk élénk északi, északkeleti széllökésekre, de egy-egy élénk délkeleti széllökés Sopron térségében sem kizárt. Hideg időre ébredhetünk, a legalacsonyabb hőmérséklet -6 és +2 fok között alakulhat, majd napközben 8-12 fokra van kilátás.
Pénteken ismét a napsütésé lesz a főszerep, említésre méltó csapadék nem várható. Hajnalra, reggelre többfelé képződhet pára, köd, néhol átmenetileg ködszitálás sem kizárt. Az ország nagy részén gyenge, mérsékelt marad a légmozgás, de északkeleten és keleten ezen a napon is előfordulhatnak élénk északias széllökések. Reggelre -7 és +2 fok közé csökken a hőmérséklet, majd kora délután 9 és 14 fok közötti maximumokat mérhetünk.
| Bánkút | - |
|---|---|
| Eplény | - |
| Kékestető | - |
| Mátraszentistván | - |
| Sátoraljaújhely | - |
| Visegrád | - |
Kedden helyenként még kialakulhat szitálás, illetve kisebb eső, de havazásra egyelőre még nincs kilátás. Szerdán, csütörtökön és pénteken említésre méltó csapadék nem várható.
Kedden kettősfronti hatásban lesz részünk, így mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.
Fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek, felerősödhetnek a gyulladásos panaszok, illetve a kopásos eredetű ízületi fájdalmak is.
A többfelé szeles idő fokozhatja a fejfájásos tüneteket, illetve ennek hatására ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.
A felhős, borongós, időnként nyirkos időben lehangoltak, kedvtelenek, fáradékonyabbak lehetünk.
Keleten és északkeleten rövid időszakokra kisüthet a nap, így az ott élők hangulata, közérzete javulhat a délutáni órákban.
A réteges öltözködés továbbra is ajánlott.
Fogyasszunk sok friss zöldséget, gyümölcsöt, pótoljuk a hiányzó vitaminokat.
Kedden kezdetben több tájegységünkön kialakulhat szitálás, illetve gyenge eső, majd délután már csak elszórtan fordulhat elő jelentéktelen csapadék, így nedves, vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozhatnak a közlekedők.
Sokfelé lesz élénk, erős az északi, északkeleti, északnyugaton pedig az északnyugati szél, így csökkenhet a járművek menetstabilitása.
Az ország nagy része fölött sok lesz a felhő, de keleten és északkeleten rövid időszakokra kisüthet a nap, így az erre autózóknak a naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk körültekintően, tartsunk megfelelő követési távolságot.
Balesetmentes közlekedést kívánunk.