Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Bábolna
Szeles enyhe idő elszórt esővel, záporral
Hirdetés

Szeles enyhe idő elszórt esővel, záporral

Hétfőn délnyugat, nyugat felől megvastagszik a felhőzet és főként délután elszórtan számíthatunk kisebb esőre, záporokra. Eleinte az ország keleti, északkeleti felén még naposabb lesz az idő, majd délután a szakadozott felhőzet mellett nyugaton számíthatunk rövidebb napsütéses időszakokra. Sokfelé élénk, a Dunántúlon erős, néhol viharos lesz a déli, délnyugati szél. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 16 és 22 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Kedden dél felől nagyobb kiterjedésű csapadékzóna érkezik, emiatt sokfelé várható eső, zápor, főként délen és keleten jelentős mennyiség hullhat. Északnyugaton viszont alig fog esni. A délután második felében nyugat, délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Többfelé kísérhetik élénk lökések a déli-délnyugati szelet. Hajnalban, reggel északon, északnyugaton párássá, ködössé válhat a levegő. Kora reggel 3-10, délután 12-18 fokra készülhetünk.

Szerdán a gyakran megnövekvő felhőzetből napközben elszórtan, estétől ismét egyre nagyobb területen kell esőre, záporra számítani, néhol zivatar is kialakulhat. A szeles időben 15-22 fokot mutathatnak a hőmérők. Hajnalban, reggel északon, északkeleten többfelé képződhet köd.

Csütörtökön és pénteken marad a szeles idő elszórtan záporokkal, néhol zivatarral. Viszont emellett mindkét napon számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra. Az éjszakák enyhék lesznek, délutánonként pedig 16-22 fokot mérhetünk.
Kiadta: Időkép (ma 17:32)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
10 H
17
7
jeles nap
11 K
16
5
12 Sz
19
5
jeles nap
13 Cs
18
8
14 P
18
8
jeles nap
15 Sz
17
8
jeles nap
16 V
11
5
17 H
9
2
18 K
10
1
jeles nap
19 Sz
11
0
jeles nap
20 Cs
12
1
jeles nap
21 P
13
2
jeles nap
22 Sz
14
3
23 V
14
3
24 H
13
3
25 K
12
3
26 Sz
15
1
27 Cs
15
5
28 P
13
4
29 Sz
17
2
30 V
15
6
jeles nap
31 H
15
6

Hójelentés

Bánkút -
Eplény 60 cm
Kékestető -
Mátraszentistván 60 cm
Sátoraljaújhely -
Visegrád 15 cm

Változékony tavaszi időnk lesz

A jövő héten már többfelé számíthatunk csapadékra, de marad az enyhe idő, így mindenhol esőre, záporokra, helyenként zivatarokra készülhetünk, havazni nem fog.

Orvosmeteorológia

Hétfőn melegfronti hatással kell szánolni, emiatt az arra érzékenyek migrént, szédülést tapasztalhatnak, nehezebb lesz az alvás, csökken a szellemi és fizikai munkavégző képesség.

A tüneteket a sokfelé élénk, Dunántúlon erős, néhol viharos szél tovább fokozhatja, illetve ez ingerlékenységet, nyugtalanságot válthat ki.

A felhősebb időben lehangoltabbak, bágyadtabbak lehetünk.

Ajánlott a réteges öltözet, ugyanis nagy lesz a megfázásveszély.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn már több lesz a fölöttünk, nyugat, délnyugat felől elszórtan kisebb eső, záporok alakulhatnak ki, emiatt az érintett területeken vizesek, csúszósak lehetnek az utak.

A még naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Sokfelé élénk, a Dunántúlon erős, néhol viharos déli-délnyugati szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően! Tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép