Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Esős reggel, fehős, szeles délután

Szombaton kezdetben többfelé várható eső, majd délután délkelet felől elkezd felszakadozni a felhőzet, és a Dunától keletre már csak helyenként alakulhatnak ki záporok. Nyugaton azonban egész nap kitarhat az eső, és kiadósabb csapadékmennyiség hullhat le. Több helyen élénk, néhol erős lesz a keleti, északkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul.

Vasárnap szakadozottá válik a felettünk lévő felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok lehetnek. Délelőtt a Dunántúlon várható eső, délután pedig a középső országrészben fordulhat elő elszórtan kisebb eső, zápor egy összeáramlási vonal mentén. A Dunántúlon erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Napközben 13-18 fok valószínű.

Hétfőre napos, gomolyfelhős idő körvonalazódik szórványos záporokkal, néhol zivatarral. Északkeleten, keleten tartós eső is eshet a vastagabb felőzetből. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharos lökések is hetenek. Délután 9 és 15 fok között alakulhatnak a maximumok.

Kedden gyakran megnövekedhet a felhőzet, de hossza-rövidebb időre mindenhol kisüthet a nap. Záporok helyenkét, főként keleten, délkeleten alakulhatnak ki. Az északi, északkeleti szél erős marad, nyugaton viharossá fokozódhat. Napközben 11-18 fok valószínű. Szerdára már túlnyomóan napos idő körvonalazódik, számottevő csapadék nem várható. Erős marad az északkeleti szél. Délután 14-20 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Kiadta: Varga Sándor (tegnap 19:23)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
29 Sz
8 6
30 V
10
5
jeles nap
31 H
7
2
1 K
9
0
2 Sz
10
1
3 Cs
11
1
4 P
11
2
5 Sz
6
0
6 V
4
-2
7 H
5
-3
8 K
6
-3
9 Sz
7
-2
10 Cs
8
-1
11 P
7
-1
12 Sz
10
-1
jeles nap
13 V
12
2
jeles nap
14 H
13
1
jeles nap
15 K
9
-1
16 Sz
11
0
17 Cs
11
1
18 P
11
3
jeles nap
19 Sz
9
2

Pollenjelentés

Ciprusfélék / Tiszafafélékközepes
Kőrisközepes
Nyárközepes
Juharalacsony
Fűzalacsony
Gyertyánközepes
Nyíralacsony
Gombáknincs
Havazás nem várható

Télies fordulatra nem számíthatunk, a csapadék mindenhol eső, zápor formájában érkezik a következő napokban.

Orvosmeteorológia

Szombaton is még többnyire melegfronti tüneket nehezíthetik meg a napot migrénnel, fejfájással, rossz közérzettel, melyre a szürke, felhős idő is rátesz egy lapáttal.

Fáradékonyság, tompaság, vérnyomás problémák továbbra is előfordulhatnak.

Egy közeledő hidegfront miatt nyugaton hidegfronti tünetek is jelentkezhetnek már a fokozottan érzékenyeknél.

A szeles tájakon fokozódnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság alakulhat ki.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton is sokfelé eső, záporos időre, vizes, csúszós útviszonyokra lehet számítani.

Délután délkeleten szakadozhat fel a felhőzet, kisüthet a nap, így itt érdemes lesz napszemüveget viselni.

A többfelé élénk, helyenként erős keleti, északkeleti szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Adria
Adriai előrejelzés

Az Adriára vonatkozó napi előrejelzésekkel legközelebb 2025. április 1-jétől jelentkezünk.

A tenger vize Pulánál 14, Splitnél 14 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
16°C
felhős
18°C
felhős
18°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép