Szombaton összességében még sok felhő lesz felettünk, de délután a Dunától keletre már többfelé számíthatunk átmenetileg naposabb időszakokra is. Kezdetben még több tájegységünkön kialakulhat kisebb eső, zápor, délután viszont már csak elszórtan fordulhat elő csapadék. A Dunántúlon többfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati, északi szél. Hajnalra, reggelre helyenként pára, köd képződik. Kora reggel 5 és 14, délután 12 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap reggel, délelőtt még több tájegységünkön kialakulhat kisebb eső, zápor, majd délután már csak északon és északkeleten számíthatunk futó záporokra, egy-egy helyen esetleg zivatarra. Napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. Több tájegységünkön élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
Hétfőn az ország nagy részén már sok napsütésre számíthatunk, kisebb eső, zápor legfeljebb elszórtan északkeleten fordulhat elő. A déli-délnyugati szél többfelé élénk lesz. Hajnalra, reggelre többfelé pára, köd képződik. Délutánra 16 és 22 fok közé melegszik a levegő.
Kedden fáytolfelhős-napos, csapadékmentes időre van kilátás. Sokfelé feltámad a déli, délkeleti szél, melynek hatására 18 és 25 fok közé melegedhet a levegő, északkeleten mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat. Szerdán egy hidegfront hatására nyugatról kelet felé egy csapadéksáv vonulhat át felettünk, de többfelé számíthatunk napos időszakokra is. A kissé szeles időben 17 és 25 fok között alakulhatnak a maximumok.
Kiadta:
Berceli Balázs (ma 19:11)
Pázsitfűfélék | nincs |
Útifű | nincs |
Csalánfélék | nincs |
Libatopfélék | nincs |
Kenderfélék | nincs |
Parlagfű | nincs |
Üröm | nincs |
Gombák | alacsony |
A csapadékos, hűvös idő hatására országszerte alacsony szintre mérséklődött a parlagfű pollenkoncentrációja.
Viszont a szárazabb időszak beköszöntével még újra elérheti majd a közepes szintet.
A csalánfélék, a pázsitfűfélék, az üröm, a libatopfélék, a kenderfélék, az útifű, a lórom, a szerbtövis, a rézgyom és az ernyősvirágzatúak virágporai alacsony szinten vannak jelen.
A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte magas.
Szombaton hidegfronti hatás érvényesül, emiatt felerősödhetnek a görcsös- és a kopásos jellegű panaszok, valamint az ízületi problémák is.
Vérnyomásproblémák és keringési panaszok is előfordulhatnak, illetve fejfájás is jelentkezhet.
A szelesebb dunántúli tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ők ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetnek.
A borongós időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, viszont ahol délután kisüt a nap, az ott élők hangulata, közérzete javulhat.
Nagy lesz a megfázásveszély, emiatt ajánlott a réteges öltözködés.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Szombaton kezdetben még több tájegységünkön kialakulhat kisebb eső, zápor, délután viszont már csak elszórtan fordulhat elő csapadék, így még többfelé kell számítani vizes, csúszós utakra.
Az intenzívebb gócokban jelentősebb mértékben is lecsökkenhet a látástávolság.
A Dunántúlon többfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati, északi szél, ezért ott romolhat a járművek menetstabilitása.
Hajnalban, reggel helyenként pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szombaton felhős, borongós időre számíthatunk a tó térségében, és kezdetben kisebb eső is kialakulhat, délután viszont számottevő csapadék már nem valószínű. Élénk, olykor akár erős lesz az északnyugati szél. Reggel 7-9, délután 12-14 fok körül alakul a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés
Szombaton még többfelé, vasárnap már csak helyenként alakulhat ki eső, zápor, zivatar az Adria térségében. Csak kevés helyen lehet erős a légmozgás. Szombaton 14 és 20, vasárnap 16 és 21 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
A tenger vize Pulánál 20, Splitnél 22 fokos.