Hétfőn a hűvös, csípős hajnalt követően marad a napos idő, csak a középső tájakon és a Dunántúlon jelenhetnek meg vékony fátyolfelhők. Csapadék nem várható. A Dunántúlon többfelé megélénkül a déli-délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.
Kedden nyugat-délnyugat felől megnövekszik, majd délutántól szakadozni kezd a felhőzet. Több helyen kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar. A délies szelet főként a Dunától keletre kísérhetik többfelé élénk, néhol erős lökések. Napközben 19 és 28 fok közé melegszik a levegő, a Dunántúlon lesz hűvösebb.
Szerdán többfelé párásan, ködösen indul a nap. Napközben fátyol-és gomolyfelhők mellett több-kevesebb időre mindenhol kisüt a nap. Elszórtan még lehet eső, zápor, délután zivatarok is kialakulhatnak. A délies szél a Dunántúlon és északon-északkeleten feltámad. Délután 20-25 fok várható.
Csütörtökön fátyolfelhős-napos idő várható, csak északkeleten fordulhat elő néhol kisebb csapadék. A déli-délnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A maximumok 23 és 28 fok között alakulnak. Pénteken hidegfront közelíti meg térségünket, mely hétvégére jelentős lehűlést hoz.
Kiadta:
Időkép (ma 21:07)
Pázsitfűfélék | alacsony |
Útifű | nincs |
Csalánfélék | alacsony |
Libatopfélék | alacsony |
Kenderfélék | nincs |
Parlagfű | magas |
Üröm | magas |
Gombák | extrém |
A parlagfű pollenkoncentrációja országszerte eléri a magas, helyenként a nagyon magas szintet, a pollenterhelés azonban már jóval elmarad a korábban tapasztalttól.
Az üröm virágpora közepes-magas koncentrációban van jelen a levegőben.
A pázsitfűfélék, a csalánfélék, a libatopfélék, a kenderfélék, az útifű, a lórom, a szerbtövis, a rézgyom és az ernyősvirágzatúak pollenszemei alacsony szinten vannak jelen.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országszerte nagyon magas tartományban alakul, az Epicoccumé pedig a közepes szintet éri el.
Hétfőn sem várható még fronthatás, a hűvös, csípős hajnalt követően délelőtt ismét gyorsan melegszik az idő, ami vérnyomás-ingadozást, keringési panaszokat, rosszullétet és migrént okozhat.
A napsütés viszont jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.
A hűvös hajnali, reggeli órákban érdemes rétegesen öltözködni, nagy lesz a megfázásveszély, valamint ebben az időszakban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
Napközben a szelesebb dunántúli tájakon élők fejfájást, ingerlékenységet is tapasztalhatnak.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Hétfőn marad a napos, száraz idő, így érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
A déli-délkeleti szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk lökések, ezek némileg csökkenthetik a járművek menetstabilitását.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Hétfőn a napsütést még csak fátyolfelhők szűrhetik a Balatonnál, csapadék nem várható. A déli-délkeleti szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 23-26 fok körül alakul.
Részletes előrejelzés
Hétfőn a napsütést időnként felhők zavarhatják az Adria térségében, estefelé az Isztriai-félsziget környékén záporok, zivatarok is előfordulhatnak. A délkeleti szél többfelé feltámadhat. A csúcshőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.
A tenger vize Pulánál 21, Splitnél 23 fokos.