Hirdetés
Sárga figyelmeztetés zivatarra
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat

Kedden sok fátyolfelhő szűrheti a napsütést, emellett gomolyfelhők is képződnek majd, melyekből elszórtan kialakulhatnak futó záporok, zivatarok. Élénk lesz az északias szél, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Délután 25 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán az ország nagy részén már sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből jelentős csapadék sehol nem várható, csupán néhol, főleg az Alpokalján és az északkeleti csücsökben fordulhat elő egy-egy futó zápor. Többfelé élénk marad az északi, északnyugati szél. Hajnalban 10-17, délután 24-30 fokot mérhetünk.

Csütörtökön is sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra, de aztán többfelé megnövekedhet a gomolyfelhőzet és eleinte keleten, északkeleten, majd északnyugaton is kialakulhatnak záporok, zivatarok. A élénk, erős északnyugati szélben délutánra 24 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Pénteken északnyugaton lehet több felhő, keleten-délkeleten pedig több napsütés, ezen a napon még csak néhol alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. 25 és 31 fok között alakulnak a maximumok. Szombaton még elsősorban északon.ó, északnyugaton, míg vasárnap már egyre nagyobb számban és több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Helyenként élénk lesz a légmozgás. Szombaton 26 és 34 fok, vasárnap 23 és 33 fok közötti értékek várhatóak.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 09:06)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Nyári ruhát esernyővel
29 K
25
16
30 Sz
25
14
31 Cs
25
16
1 P
25
13
2 Sz
30
14
5 K
25
14
6 Sz
27
13
7 Cs
27
13
8 P
27
14
9 Sz
29
14
jeles nap
10 V
30
15
jeles nap
11 H
30
16
12 K
30
16
13 Sz
29
17
14 Cs
27
15
15 P
30
15
16 Sz
28
15
17 V
26
14
18 H
29
16
19 K
27
14

Pollenjelentés

Lassan indul a parlagfűszezon

Egyre több helyen jelennek meg a levegőben a parlagfű pollenszemei, de még csak alacsony koncentrációban, viszont az előrejelzések alapján a parlagfű pollenszezon várhatóan augusztus első hetében országosan elindul.

A csalánfélék virágpora közepes, helyenként magas szinten lehet jelen.

A pázsitfűfélék, a kenderfélék, a libatopfélék és az útifű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan alacsony-közepes tartományban alakul.

Alacsony koncentrációban vannak jelen a levegőben a lórom, az ernyősvirágzatúak, az üröm és a ciprus- és tiszafafélék pollenjei.

A kültéri allergén gombák spóraszáma magas-nagyon magas szinten lehet jelen.

Orvosmeteorológia

Kedden időjárási front nem lesz felettünk, de a hidegfrontra fokozottan érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt előfordulhatnak.

A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.

A kissé változékony időben ingadozó lehet hő- és komfortérzetünk.

Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmások panaszai.

Az UV-sugárzás 11 és 16 között a naposabb tájakon és időszakokban elérheti az erős, illetve a nagyon erős fokozatot, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Fokozottan figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Kedden elszórtan kialakulhatnak futó záporok, zivatarok, amelyek környezetében vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők.

Az intenzívebb gócokban akár vízátfolyások is nehezíthetik a közlekedést.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látótávolság.

Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos az északi, északnyugati szél, így jelentősebb mértékben romolhat a járművek menetstabilitása.

A naposabb időszakokban érdemes lesz napszemüveget viselni vezetés közben.

Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Kedden gyakran takarják majd felhők a Napot a tó térségében, de jelentős csapadék nem várható. Élénk, erős lesz az északnyugati szél, valamint viharos széllökések is előfordulhatnak. Délután 24-26 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban erős, illetve nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
21°C

Hirdetés
(hirdetés)

Hirdetés
(hirdetés)

Adria
Adriai előrejelzés

Kedden többfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar az Adria térségében, viszont szerdán már naposabb idő várható, és csak elszórtan fordulhat elő egy-egy futó zápor. Sokfelé lesz élénk, erős a légmozgás. Kedde 20-28, szerdán 23-29 fokot mutathatnak a hőmérők a legmelegebb órákban.

A tenger vize Pulánál 25, Splitnél 24 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
26°C
felhős
29°C
felhős
26°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép