Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Kecskemét
Kisebb eső, zápor még jöhet
Hirdetés

Kisebb eső, zápor még jöhet

Vasárnap reggel, délelőtt még több tájegységünkön - főként a Dunától keletre - kialakulhat kisebb eső, zápor, majd délután már csak északon és északkeleten számíthatunk esőre, záporra. Napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. A Dunántúlon élénk marad az északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel. Hajnalban 5-13 fok várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 13 és 18 fok között alakul.

Hétfőn hazánk nagy részén végre napos időben bízhatunk, legfeljebb keleten, északkeleten lehet időnként több felhő az égen, de számottevő csapadék ott sem várható. Hajnalban főként északon, északkeleten képződhet pára, köd. Napközben többfelé feltámad a délnyugati szél. Kora reggel 3-11, délután már 16-22 fokot mérhetünk.

Kedden fátyolfelhős-napos, csapadékmentes időre van kilátás. Sokfelé feltámad, északnyugaton felerősödik a délies szél, amelynek hatására 18 és 25 fok közé melegedhet a levegő, északkeleten mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.

Szerdán egy hidegfront hatására nyugatról kelet felé egy csapadéksáv vonulhat át felettünk, előtte reggel keleten, délután mögötte nyugat felől egyre többfelé kisüthet a nap. A kissé szeles időben 17 és 25 fok között alakulhatnak a maximumok. Csütörtökön erős, viharos déli-délnyugati széllel meleg levegő érkezik fölénk, 21-26 fokig melegedhet a levegő. Több órára kisüt a nap, késő délutántól érkezhet eső, zápor a nyugati, északnyugati tájakra.
Kiadta: Időkép (ma 18:00)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges ruha, esernyőőszi ruha
Réteges ruha, esernyőőszi ruha
Hirdetés
6 V
14
10
7 H
18
6
8 K
23
10
9 Sz
22
13
10 Cs
25
14
11 P
22
12
12 Sz
22
11
13 V
18
11
14 H
18
8
15 K
19
8
16 Sz
20
8
17 Cs
19
9
jeles nap
18 P
19
8
19 Sz
19
8
20 V
21
8
21 H
21
8
jeles nap
22 K
20
9
23 Sz
21
8
jeles nap
24 Cs
18
7
25 P
20
11
26 Sz
18
8
jeles nap
27 V
18
10
jeles nap

Pollenjelentés

Csökkenő terhelés

A csapadékos, hűvös idő hatására országszerte alacsony szintre mérséklődött a parlagfű pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja.

Viszont a szárazabb időszak beköszöntével még újra elérheti majd a közepes szintet.

A csalánfélék, a pázsitfűfélék, az üröm, a libatopfélék, a kenderfélék, az útifű, a lórom, a szerbtövis, a rézgyom és az ernyősvirágzatúak virágporai alacsony szinten vannak jelen.

A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte magas.

Orvosmeteorológia

Vasárnap nem várható fronthatás, de az átlagosnál hűvösebb, nyirkos időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, fejfájás, keringési panaszok jelentkezhetnek.

A szelesebb dunántúli tájakon élők körében fokozódhat a fejfájás, valamint ők ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetnek.

A borongósabb, csapadékosabb északkeleti tájakon lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, viszont máshol egyre többfelé kisüt a nap, így javulhat a hangulatunk, közérzetünk.

Nagy lesz a megfázásveszély, emiatt ajánlott a réteges öltözködés.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap elsősorban keleten és az Északi-középhegység térségében csúszhatnak még esőtől, záporoktól az utak.

A Dunántúlon többfelé élénk lesz az északnyugati, északi szél, ezért ott romolhat a járművek menetstabilitása.

Hajnalban, reggel helyenként pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

Már többfelé kisüt a nap, így a naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Vasárnap a felhős időszakok mellett már hosszabb napos időszakokra is számíthatunk a Balatonnál, esni nem fog. Az északnyugati szél élénk marad. Délután 14-16 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
13°C
Adria
Adriai előrejelzés

Vasárnap már a napsütés lesz túlsúlyban, csak helyenként, elsősorban délen fordulhatnak elő futó záporok. Itt az északnyugati szél élénk lehet a partok mentén. A csúcshőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 20, Splitnél 22 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
19°C
felhős
22°C
felhős
20°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép