

2024 legszebb viharos pillanatai
Nem volt könnyű kiválasztani, de nekünk ezek a zivatarok voltak a legemlékezetesebbek.
Elérkezett az év utolsó napja, így gondoltuk szemezgetünk nektek egy kicsit az év legszebb viharaiból, hiszen a zivatarok, szupercellák, görgőfelhők és egyéb nyalánkságok továbbra is a kedvenc meteorológiai jelenségeink közé tartoznak. Haladjunk hát szépen, sorban, nekünk az alábbiak voltak 2024-ben a legszebbek, legérdekesebbek.
- Balatoni felhőszörny a márciusi hosszú hétvégén
A március 15-ei hosszú hétvége második napján olyannyira aktív volt a légkör, hogy egy igazi felhőszörny úszott át a Balaton felett, akár egy májusi zivatar is megirigyelhette volna a struktúráját. Lélegzetelállító felhőzetével szó szerint bekebelezte a magyar tengert.

- Tubában végződő szivárvány Budapest felett
Április egyik hétvégéje sem volt túlságosan unalmas, a hónapban az egyik legszebb fotó éppen a főváros felett született, ezen a napon Budapestre ugyanis látványos virgákkal érkeztek a tornyos gomolyfelhők, gyönyörű szivárványok és még egy tuba is megjelent az égen.

- A pünkösdi hosszú hétvége sem volt unalmas
Időjárási szempontból mindenképpen izgalmasan alakult a pünkösdi hosszú hétvége, zivatarok, szupercellák, jégesők tarkították ezeket a napokat. Volt, ahol kiadós felhőszakadás áztatta a földeket, volt, ahol dió nagyságú jég hullott, Budapestre például menetrendszerűen érkeztek pénteken, vasárnap és hétfőn is a zivatarok.


És még kedden sem volt megállás, ezen a napon ugyanis látványos felhőkkel érkezett az év első nagy zivatarrendszere.



- Szupercellák sorozták meg a Dunántúlt
Május legutolsó napján a késő délutáni, esti órákban délnyugat felől több heves vihar, köztük szupercellák is végigszántották a tájat. Felhőszakadással, viharos széllel és félelmetes, néhol földet karcoló peremfelhőkkel érkeztek meg.


- Tankönyvbe illő szupercella csapott le Debrecenbe
Egyből egy nappal később, június elsején történt az eset, nem is egy, hanem két szupercella is elérte a várost, egymás után. Diónyi jég, felhőszakadás, szélvihar, villámárvíz - röviden így foglalhatnánk össze a történteket, Ebesen durva downbursttel csapott le a vihar.
- Az év leglátványosabb tornádója Szombathelyen ért földet
Rég látott hevességű szupercella érkezett az osztrák határt átlépve Vas vármegye székhelyére június 9-én, a kora esti órákban. A forgó zivatarfelhőből 18 óra 56 perckor mezociklonáris tornádó ért földet Szombathely közelében, amit 3 webkameránk is lencsevégre kapott. Videókat itt nézhettek a forgótölcsérről (és a belsejéről).


- Görgőfelhő gurult át Nyíregyházán
Június 10-én a reggeli órákban lehetett megfigyelni ezt a szépséget:


Ugyanezen a napon este pedig az alábbi villámszóró felhőszörny kebelezte be a Dunakanyart:
- Mandarinnyi jégszemek hullottak Szabolcsban
Mezoléptékű konvektív rendszerré (MKR) álltak össze a zivatarok június 22-én az esti órákban, ami az ország keleti felén többfelé okozott heves villámtevékenységet és felhőszakadást is. Eközben északkeleten nagy méretű jégesővel érkező heves zivatarok alakultak ki, melyek több települést is megszórtak tojás, helyenként mandarin nagyságú jéggel.


De a látvány sem volt utolsó aznap:


- Üllők a lemenő nap fényében
Június 28-án szinte az ország minden tájára jutott a zivatarokból, hol nagyobb, hol kisebb mennyiségben. A lassan mozgó cellák több helyen okoztak felhőszakadást, helyenként légzuhatagot is meg lehetett figyelni. De a pálmát mégis az a látvány vitte el, amit az üllők nyújtottak alkonyatkor...


- 3-4 centis jegekkel lépett be a szupercella Szlovénia felől
A határ mentén még ereje teljében volt az a szupercella, amely július 13-án érte el nyugat felől az országot - a Balaton nyugati medencéjét elérve azonban már sokat gyengült.




- Légzuhatag és özönvíz csapott le Balassagyarmatra
Augusztus 27-én egy összeáramlási vonal mentén, kb. 200 kilométer hosszan alakultak ki zivatarok a késő délutáni, kora esti órákban a középső országrészben, melyek között hevesebb cellák is előfordultak. Ezek egyike csapott le Balassagyarmat városára.
A felhőszakadás során rövid idő alatt 44 milliméternyi csapadék hullott le, ami több utcát is elárasztott.
- Villámárvízekkel tűzdelt délután a Dunántúlon
Augusztus 28-án szintén fortyogott a légkör, néhány helyen, például Tapolcán, Ajkán, Hévízen, Várvölgyben és Alsópáhokon jég is esett, de nem ez okozta az igazán nagy problémát, hanem a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső, amit nem bírtak elnyelni a csatornák.
- Októberi szupercella Csongrádban
Bár ebben a hónapban nem jellemző, hogy szupercellák alakuljanak ki, a hazánk felett átvonuló hidegfront hatására most mégis megtörtént. A forgó zivatarfelhőt villámok kísérték, helyenként rövid idő alatt nagyjából 10 mm csapadék hullott.

Ha esetleg valamit kihagytunk volna, ami nektek nagyon tetszett, jelezzétek és máris bővítjük cikkünket. Köszönjük, hogy egész évben elárasztottatok bennünket fantasztikus fotóitokkal, videóitokkal, sztorijaitokkal!
Borítókép: Kacs Dávid