illusztráció illusztráció

A szeles tájakon enyhe volt a hajnal

Viszont helyenként kis távolságon belül nagy hőmérsékleti kontraszt is ki tudott alakulni.

A szombatról vasárnapra virradó éjjel voltak kevésbé szeles, szélcsendesebb országrészeink, illetve voltak olyan tájegységeink, ahol éjjel és hajnalban is élénk, erős délies szél volt a jellemző. Ennek hatására az utóbbi tájainkon nem hűlt le a levegő, és nem egy olyan hely volt, ahol az északa folyamán emelkedett a hőmérséklet,

így ezeken a tájakon a vasárnap hajnal enyhébb volt, mint a szombat este, éjszaka.

illusztráció
A Dunántúlon többfelé szeles volt a hajnal | Térkép: Széltérképünk

Magyarország hőmérsékleti minimumtérképén az is nagyon jól megfigyelhető, hogy nyugaton voltak olyan részei az országnak a kora reggeli órákban, ahol kis távolságon,

azaz néhány 10 kilométeren belül jelentősebb, 5-8 fokos hőmérsékleti kontraszt is kialakult.

Ez annak volt köszönhető, hogy a szélvédett tájakon nem volt átkeveredés, le tudott hűlni a levegő, ezzel szemben a közelben a délies szélnek jobban kitett részeken nem tudott csökkenni a hőmérséklet, folyamatosan áramlott be éjjel és hajnalban az enyhébb légtömeg.

illusztráció
A szelesebb tájakon enyhe volt a hajnal | Térkép: Magyarország hőmérsékleti minimumtérképe

A kevésbé szeles, illetve a szélcsendesebb tájakon viszont lehűlt a levegő, többfelé csökkent fagypont köré, valamint pár egy-két fokkal fagypont alá a hőmérséklet hajnalra.

Borítókép: Magasanita (Keszthely)

Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.

Szavazás

Nálad milyen volt a reggel?

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés