illusztráció illusztráció

Csak rövid ideig láthattuk a Merkúr és a Szaturnusz párosát

A keddi napnyugtát követően a nyugati horizont felett kellett keresnünk a két bolygót.

A csillagászat szerelmesei egy újabb együttállásban gyönyörködhettek a keddi napnyugta után, persze csak ott, ahol azt a felhők is engedték, ugyanis a Merkúr és a Szaturnusz alkotott párost a nyugati horizont felett. A Merkúr könnyen észrevehető volt a fényessége miatt, persze ehhez szükséges volt az is, hogy jól ráláthassunk a nyugati horizontra. A Szaturnuszt viszont sokkal nehezebb volt szabad szemmel megfigyelni, ehhez ajánlott vot egy kisebb távcsövet, binokulárt használni. A Szaturnuszt a Merkúrhoz képest balra, alacsonyabban találhattuk meg, 1,5 fokos látszólagos távolságra.

illusztráció
Merkúr-Szaturnusz együttállás a keddi napnyugta után | Forrás: Stellarium-web.org

A páros ideális megfigyeléséhez nagyon kevés idő állt rendelkezésre. Napnyugta után nagyjából 50 perccel később volt érdemes az eget kémlelni a nyugati horizont felett. Keleten 18 órakor, Budapesten 18 óra 10 perckor, nyugati határainknál pedig 18 óra 20 perckor jött el az ideális pillanat, és ekkor is csak nagyjából 15-20 percünk volt a Merkúr-Szaturnusz együttállás megfigyelésére a tiszta horizonton - olvasható az Ng.24.hu oldalán.

Borítókép: Balikó Sándor (Csákvár)

Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.

Szavazás

Megnézed az együttállást?

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés