Fagyos reggeleket hoz a jövő hét első három napja
Kedden akár -10, -12 fokig is lehűlhet a levegő a hajnali, kora reggeli órákra.
Hétfőn a Dunántúlon többfelé erősen felhős időre van kilátás, máshol viszont több órára kisüt a nap. Kezdetben elszórtan hózápor, illetve jelentéktelen havazás kialakulhat. Sokfelé élénk, erős lesz az északias szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -1 fok között alakul, kora délután pedig 0-5 fokot mérhetünk.
Kedden sok napsütésre számíthatunk, majd délután észak felől fátyolfelhők érkeznek, de csapadék sehol sem várható. Gyenge, mérsékelt lesz a változó irányú szél. Hajnalra helyenként pára, köd, illetve zúzmarás köd képződik. Reggelre szinte mindenhol -5 fok alá csökken a hőmérséklet a nagyrészt derült éjszakának, illetve a mérséklődő, legyengülő szélnek köszönhetően, de a fagyzugos helyeken akár -10, -12 fokig is lehűlhet a levegő. Napközben 0-4 fokot mérhetünk.
Szerdán már több felhő lesz felettünk, elszórtan kevés vegyes halmazállapotú csapadékra is számítani kell, de jelentős mennyiség sehol sem valószínű. A Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira, északira forduló szél. Reggel -8 és -2 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. A legmagasabb hőmérséklet -2 és +7 fok között alakul, északkeleten maradhat napközben is fagyos az idő.
Folyamatosan frissülő előrejelzéseink nyomon követhetők itt.
Borítókép: Stokker (Hortobágyi Nemzeti Park)
Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.