Weöres Sándor: Tiszavirág Bóbitás hervadás néz a fák mögül, száraz, csörgő, szőke sás kontyán fénylő álom ül. Lég lobog, víz zubog, menny szövi tele: hullámzik, rezeg, ragyog a föld árnyék-köntöse. Lég ölén, víz körén, mindenütt vagyok, élő szem-szív-szövevény, soha el nem lankadok. Sokezer tetemem gyűlik iszap-ágyon. Vízirózsa-levelen újra megrebben az álom.
Hozzászólások