A kamera Esztergomban Szent Tamás-hegyen található klasszicista stílusú kis kápolna tornyában kapott helyet, és a szomszédos Várhegyre néz. A kép bal oldalán a Víziváros látható. A sárga műemléki épület Magyarország legrégebbi és leggazdagabb egyházi könyvtára, a Főszékesegyházi Könyvtár, homlokzatával Szent Jeromos szobrával. Mögötte a Zárdatemplom, illetve a Prímási Palota a kéttornyú templommal. A palotában található az 1875-ben alapított Keresztény Múzeum, amely az ország leggazdagabb egyházi gyűjteménye. A Várhegyen a Fehér-torony és a Bazilika magasodik. A főtemplom a kriptától a kereszt csúcsáig kereken száz méter magas, ezzel az ország legmagasabb épülete. 1822 és 1869 között, negyvenhét éven át négy prímás építtette. A katedrálisban kapott helyet a reneszánsz Bakócz-kápolna, amelyet 1600 darabra vágva mentettek át a korábbi, középkori eredetű templomból. A Fehér-torony alatti helyiségben -ami Vitéz János érsek dolgozószobája volt- lelték fel azokat a freskókat, amik feltételezések szerint Sandro Botticelli keze munkái. A Várhegytől jobbra a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központja látható, ahol többek között az egyetem régészeti laborja működik. E mögött a régi papnevelde, a monumentális Ószeminárium teteje emelkedik ki, a kép jobb oldalán pedig a déli kanonoksor lépcsőházai húzódnak.
0 látogató az elmúlt 5 percben, 92 a mai nap
Üzemeltető: Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal