Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Nyári melegre készülhetünk

Csütörtökön hazánk nagy részén többórás napsütés várható, ám délután délnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Reggel helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor, majd késő délután, este a Dunántúlon már több helyen lehet zápor, zivatar. Szeles, meleg idő várható, az enyhe éjszakát követően hazánk nagy részén 24 és 30 fok közé melegszik a levegő, a 30 fokot a Tiszántúlon érhetjük el.

Péntekre virradóan egy mediterrán ciklon hoz sokfelé esőt, záport, elszórtan zivatart. Emellett délután délnyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Többfelé élénk, néhol erős lesz a délies szél. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, a maximumok 17 és 23 fok között alakulnak.

Szombaton sok napsütés ígérkezik, a napközben megnövekvő gomolyokból helyenként előfordulhat zápor, egy-egy zivatar. A délnyugati szél még többfelé élénk lehet. Délután 18-23 fok várható.

Vasárnap napos időre van kilátás, legfeljebb az északkeleti, keleti tájakon alakulhatnak ki futó záporok. A délnyugati szél élénk, délnyugaton erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Kiadta: Herrmann Dóra (ma 17:57)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Nyárias ruha
17 Cs
28
14
jeles nap
18 P
21
15
jeles nap
19 Sz
20
9
20 V
22
7
jeles nap
21 H
23
8
jeles nap
22 K
22
9
jeles nap
23 Sz
21
9
24 Cs
20
8
jeles nap
25 P
19
8
jeles nap
26 Sz
18
7
27 V
19
7
28 H
20
8
29 K
20
8
30 Sz
21
7
1 Cs
21
8
jeles nap
2 P
21
8
3 Sz
18
8
4 V
21
7
jeles nap
5 H
21
6
jeles nap
6 K
20
7
7 Sz
18
8
8 Cs
20
7

Pollenjelentés

Ciprusfélék / Tiszafafélékközepes
Kőrisalacsony
Nyáralacsony
Fűzközepes
Gyertyánalacsony
Nyírközepes
Platánközepes
Gombáknincs
Nyír és platán

A nyír és a platán pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan közepes-magas tartományban alakulhat.

A ciprus- és tiszafafélék, a gyertyán, a fűz, a tölgy és a kőris virágporának koncentrációja közepes szinten van jelen, helyenjént közepes szintet érhet el a juhar pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja is.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony szinten van jelen.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön folytatódik a melegedés, így a nap nagy részében melegfronti hatást érezhetnek az arra érzékenyek.

Fejfájás, migrén, tompaság, illetve fáradékonyság jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás.

A tüneteket a szeles idő fokozhatja, valamint emiatt ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.

Délután hidegfront érkezik, ami délnyugat felől hidegfronti tüneteket okozhat.

Az UV-sugárzás a napos tájakon a déli, kora délutáni órákban elérheti az erős fokozatot, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön kezdetben helyenként, majd délutántól, estétől többfelé várható eső, zápor, zivatar.

Utóbbiak környezetében hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, a vizes, csúszós utakon vízátfolyás alakulhat ki.

Napközben a többórás napsütésben érdemes napszemüveget viselni vezetés közben.

A déli-délkeleti szél élénk, erős lesz, zivatart viharos széllökés kísérhet, emiatt jelentősebb mértékben csökkenhet a járművek menetstabilitása.

Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Csütörtökön eleinte sok napsütés várható a Balatonnál, majd délutántól megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és záporok, zivatarok érkeznek. A déli, délkeleti szél élénk, erős lesz. A csúcshőmérséklet elérheti a 24-27 fokot. Az UV-sugárzás a déli, kora délutáni órákban erős fokozatot érhet el.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
12°C
Adria
Adriai előrejelzés

Csütörtökön záporokkal, zivatarokkal tarkított idő lesz az Adrián élénk, erős délies széllel. A maximumok 19-23 fok között alkulnak.

A tenger vize Pulánál 13, Splitnél 15 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
18°C
felhős
18°C
felhős
19°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép