Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Biatorbágy
Még egy meleg, száraz tavaszi nap
Hirdetés

Még egy meleg, száraz tavaszi nap

Vasárnap folytatódik a száraz, csapadékmentes idő, ám már több fátyolfelhő fogja szűrni a napsütést, időnként jobban meg is vastagodhat a felhőzet. Többfelé élénk, északnyugaton néhol erős lesz a délkeleti, déli szél. Délutánra 18 és 22 fok közé melegszik a levegő, érdemes a hét utolsó napját a szabadban tölteni.

Hétfőn délnyugat, nyugat felől megvastagszik a felhőzet és délután elszórtan számíthatunk kisebb esőre, záporokra. Eleinte északkeleten még naposabb lesz az idő, majd délután a szakadozott felhőzet mellett nyugaton számíthatunk rövidebb napsütéses időszakokra. Sokfelé élénk, a Dunántúlon erős, néhol viharos lesz a déli, délnyugati szél. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 16 és 22 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Kedden reggel még csak délen, majd dél felől egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor, néhol akár zivatar. Délután kezdhet csak nyugat, délnyugat felől csökkenni a felhőzet. Sokfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 19 fok között alakulhat.

Szerdán a megnövekvő felhőzetből többfelé számítani kell kisebb esőre, futó záporra, néhol zivatarra. A szeles időben 14-20 fokot mutathatnak a hőmérők. Csütörtökön marad a szeles idő elszórtan záporokkal, néhol zivatarral. Pénteken, majd a hétvégén újabb záporokra, zivatarokra, esőre van kilátás, a szél viharossá fokozódhat.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 09:29)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Réteges öltözet
Hirdetés
9 V
20
8
10 H
17
8
jeles nap
11 K
16
4
12 Sz
17
5
jeles nap
13 Cs
17
7
14 P
18
8
jeles nap
15 Sz
17
8
jeles nap
16 V
14
5
17 H
12
3
18 K
12
2
jeles nap
19 Sz
13
1
jeles nap
20 Cs
14
2
jeles nap
21 P
15
3
jeles nap
22 Sz
16
4
23 V
16
4
24 H
13
4
25 K
13
4
26 Sz
16
2
27 Cs
16
6
28 P
14
5
29 Sz
18
3
30 V
16
7
jeles nap

Hójelentés

Bánkút -
Eplény 60 cm
Kékestető -
Mátraszentistván 60 cm
Sátoraljaújhely -
Visegrád 15 cm

Tavaszi időnk lesz

Hétvégén csapadék nem várható, havazás főleg nem, kellemes tavaszi időben lesz részünk.

Orvosmeteorológia

Vasárnap sem érkezik front, de a még hideg, helyenként fagyos reggelen felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak.

A délelőtti gyors melegedés, a nagy napi hőingás keringési panaszokat, vérnyomás problémákat, szédülést idézhet elő, valamint tompábbak, dekoncentráltabbak lehetünk, a fokozottan érzékenyek körében migrén előfordulhat.

A napos idő viszont jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre, érdemes egy nagyobb sétát tenni a szabadban.

Ajánlott a réteges öltözet, ugyanis nagy lesz a megfázásveszély.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap ismét napos-fátyolfelhős időben lesz részünk, ezért leginkább a napszemüvegekre lesz szükség vezetés közben.

Csapadék sehol sem várható, így száraz utakkal találkozhatnak a közlekedők.

Többfelé élénk, északnyugaton néhol erős déli, délkeleti széllökések csökkenthetik a járművek menetstabilitását.

Délelőtt gyorsan melegszik az idő, emiatt tompábbak, figyelmetlenebbek lehetünk, romolhatnak reflexeink.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően! Tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép