Hirdetés
Citromsárga figyelmeztetés kiadós esőzésre
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Marad a felhős, esős, szeles idő

Pénteken az ország legnagyobb részén felhős, többfelé esős időre készülhetünk. Északon, északkeleten lehetnek kezdetben naposabb időszakok, de délután kisebb eső, zápor már itt is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, erős marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nyugati, délnyugati felén 9 és 14, keleti, északkeleti felén 15 és 21 fok között alakul, a legmelegebb északkeleten lesz.

Szombaton kezdetben többfelé várható eső, majd délután délkelet felől elkezd felszakadozni a felhőzet, és a Dunától keletre már csak helyenként alakulhatnak ki záporok. Nyugaton azonban egész nap kitarhat az eső, és kiadósabb csapadékmennyiség hullhat le. Több helyen élénk, néhol erős lesz a keleti, északkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul.

Vasárnap szakadozottá válik a felettünk lévő felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok lehetnek. Délelőtt a Dunántúlon várható eső, délután pedig a középső országrészben fordulhat elő elszórtan kisebb eső, zápor. A Dunántúlon erős, nyugaton viharos lesz az északnyugati szél. Napközben 13-18 fok valószínű.

Hétfőre napos, gomolyfelhős idő körvonalazódik szórványos záporokkal, néhol zivatarral. Északkeleten, keleten tartós eső is eshet a vastagabb felőzetből. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharos lökések is hetenek. Délután 9 és 15 fok között alakulhatnak a maximumok. Kedden szeles, napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Helyenként még előfordulhatnak záporok. Napközben 11-18 fok valószínű.
Kiadta: Időkép (ma 08:20)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
28 P
9 7
29 Sz
13
9
30 V
15
8
jeles nap
31 H
13
6
1 K
16
6
2 Sz
17
7
3 Cs
18
7
4 P
18
8
5 Sz
13
6
6 V
11
4
7 H
12
2
8 K
13
3
9 Sz
14
4
10 Cs
15
5
11 P
18
6
12 Sz
20
6
jeles nap
13 V
19
8
jeles nap
14 H
20
7
jeles nap
15 K
16
5
16 Sz
18
6
17 Cs
18
7
18 P
18
9
jeles nap

Pollenjelentés

Ciprusfélék / Tiszafafélékközepes
Kőrisközepes
Nyárközepes
Juharalacsony
Fűzalacsony
Gyertyánközepes
Nyíralacsony
Gombáknincs
Havazás nem várható

Télies fordulatra nem számíthatunk, a csapadék mindenhol eső, zápor formájában érkezik a következő napokban.

Orvosmeteorológia

Pénteken is sokak szervezetét terhelheti melegfronti hatás, különösen a déli területeken.

Migrénes fejfájás, gyulladásos panaszok léphetnek fel, fáradékonyabbak, dekoncentráltabbak lehetünk.

Fokozódhatnak a szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi problémák.

Vérnyomás-ingadozás, szédülés is előfordulhat.

A szeles időben fokozódnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság alakulhat ki.

A sokfelé felhős, csapadékos időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romolhat közérzetünk.

Ahol viszont kisüt a nap, ott javul hangulatunk, kedélyállapotunk.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Pénteken többfelé találkozhatunk nedves, esős útviszonyokkal.

Északkeleten lehetnek még szárazabb, naposabb körülmények, itt érdemes lesz napszemüveget viselni.

Továbbra is erős északi, északkeleti szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Adria
Adriai előrejelzés

Az Adriára vonatkozó napi előrejelzésekkel legközelebb 2025. április 1-jétől jelentkezünk.

A tenger vize Pulánál 14, Splitnél 14 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
14°C
felhős
16°C
felhős
17°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép