Csütörtökön az ország északnyugati harmadán és a Dunántúlon sok napsütésben, enyhe időben lesz részünk, legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen. Keleten felhősebb idő várható, délkeleten a megvastagodó felhőzetből gyenge eső is előfordulhat. Északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat a köd. Északnyugaton helyenként megélénkül a délesi szél. A tartósan ködös tájakon 6 és 9, máshol 10 és 15 fok közötti maximumokat mérhetünk.
Péntekre virradóan többfelé képződik pára, köd, rétegfelhőzet, ami délelőtt csak lassan oszlik fel, illetve a Dunától keletre néhol tartósan megmaradhat. Hajnalban, reggel keleten-északkeleten gyenge eső, szitálás, ónos szitálás is lehet. Napközben változóan felhős-napos időre készülhetünk. A Dunántúlon feltámad az északnyugati szél, a hőmérséklet 7-14 fok között alakul.
Szombatra délen és nyugaton felhősebb , míg az ország északi-északeleti felében naposabb idő körvonalazódik. Csapadék nem várható. Az északias szél keleten, északkeleten lehet élénk. Ezen a napon 5 és 10 fok közé melegszik a levegő.
Vasárnap az ország északi-északkeleti felére érkezhet kisebb havazás, havas eső, miközben délen és nyugaton hosszabb-rövidebb napos időszakokban bízhatunk. Északi-északkeleti tájaink kivételével többfelé élénk lökések kísérhetik az északi-északkeleti szelet. A legmagasabb hőmérséklet 1 és 9 fok között alakulhat, északon, északkeleten várható hidegebb.
Kiadta:
Nagy-Kurunczi Rita (ma 09:14)
Bánkút | - |
Eplény | 10 cm |
Kékestető | - |
Mátraszentistván | 50 cm |
Sátoraljaújhely | 1 cm |
Visegrád | 2 cm |
Havazás nem várható
Szombatig marad az enyhe idő, havazni sehol sem fog. Leghamarabb vasárnap láthatunk ismét hópelyheket az ország északi-északkeleti felén.
Csütörtökön nem várható fronthatás.
A köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet északon, északkeleten helyenként tartósan megmaradhat, itt és a felhősebb délkeleti tájakon lehangoltabbak, bágyadtabbak lehetünk.
Ugyanakkor hazánk nagy részén több-kevesebb napsütésben bízhatunk, ami jó hatással lesz a hangulatra, közérzetre.
Az átlagosnál melegebb időben továbbra is előfordulhat migrén, fáradékonyság.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Csütörtök a köd északon-északkeleten foltokban napközben is tartósan megmaradhat.
Kisebb eső, futó zápor napközben délen, délkeleten fordulhat elő, így itt vizes, csúszós utak is lehetnek.
Északnyugaton élénk déli, délkeleti szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk nagyon óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően! Tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!