Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Kezdetben többfelé eshet

Kedden kezdetben még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, majd napközben csökken a csapadékhajlam, főként az ország keleti, északkeleti felén hosszabb-rövidebb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Az északias szél átmenetileg több helyen feltámadhat, északkeleten néhol erős lehet. Kora reggel 6-13, délután 11-21 fokot mérhetünk, nyugaton lesz hűvösebb.

Szerdán marad a túlnyomóan felhős idő, majd a nap második felében főként a Dunántúlon már hosszabb napos időszakok várhatók. Elszórtan kisebb eső, zápor átmenetileg kialakulhat. Néhol nyugaton és a keleti, déli tájakon lehet élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Délután 14-21 fok valószínű.

Csütörtökön az ország keleti felén lehetnek hosszabb napos időszakok, miközben nyugaton és délen eső, zápor kialakulhat. A kissé szeles időben 13-22 fokra van kilátás a legmelegebb órákban. Nyugaton lesz hűvösebb.

Pénteken a napos-gomolyos időben helyenként, jellemzően a Dunántúlon fordulhat elő kisebb zápor. Keleten, északkeleten élénk, erős lesz az északias szél. A csúcshőmérséklet 15 és 21 fok között alakulhat. Hétvégén a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan eső, zápor kialakulhat. A maximumok 13-19 fok között alakulhatnak.
Kiadta: Herrmann Dóra (ma 17:43)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Tavaszi ruhát esernyővel, esőkabáttal
6 K
17
9
jeles nap
7 Sz
17
10
8 Cs
17
8
9 P
17
8
10 Sz
15
8
jeles nap
11 V
16
6
12 H
16
5
jeles nap
13 K
17
6
jeles nap
14 Sz
18
7
jeles nap
15 Cs
19
8
16 P
20
9
17 Sz
21
10
18 V
21
11
19 H
22
11
20 K
24
13
21 Sz
24
12
22 Cs
23
13
23 P
22
12
24 Sz
22
13
25 V
22
12
jeles nap
26 H
24
13
27 K
24
13

Pollenjelentés

Kőrisközepes
Tölgyközepes
Eperfafélékközepes
Dióalacsony
Pázsitfűfélékközepes
Fenyőfélékközepes
Bükkalacsony
Gombákalacsony
Erősödő terhelés

Országszerte magas a pollenterhelés, egyszerre közel 20 féle allergén virágpora található meg a levegőben.

A fák virágpora mellett fokozatosan emelkedik a lágyszárúak, elsősorban a pázsitfűfélék pollenjének mennyisége, melynek pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja egyre többfelé érheti el a tüneteket okozó közepes szintet.

Az eperfafélék virágporának koncentrációja országosan magas szintet ér el, a tölgyé, a kőrisé és a fenyőféléké közepes, helyenként magas.

A bükk, a dió és a nyír pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja alacsony-közepes szinten van jelen.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

Orvosmeteorológia

Kedden továbbra is hidegfronti hatást tapasztalhatnak az arra érzékenyek, emiatt fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek.

A szelesebb időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.

A felhős, borongós, sokfelé csapadékos időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romolhat hő- és komfortérzetünk.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Kedden még többfelé lehetnek esőtől, záporoktól vizesek, csúszósak az utak.

Intenzívebb záporokban hirtelen romolhatnak a látási viszonyok, jelentősen lecsökkenhet a látótávolság, illetve vízátfolyások nehezíthetik a közlekedők dolgát.

Több helyen élénk, néhol erős északias szél csökkenthet a járművek menetstabilitásán.

Keleten, északkeleten kisüthet a nap, ezeken a tájakon érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

A hidegfronti hatás miatt türelmetlenebbek, ingerlékenyebbek lehetünk.

Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Kedden marad a borongós, eleinte esős, záporos idő a Balatonnál. Az északkeleti szél időnként feltámad. Napközben 15-17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
19°C
Adria
Adriai előrejelzés

Kedden záporokkal, zivatarokkal tarkított idő várható az Adria térségében. Többfelé élénk, erős lesz a délkeleti szél. Délután 14-21 fokot mutathatnak a hőmérők.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 20 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
21°C
felhős
20°C
felhős
23°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép