Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Szerdán még marad a szürke idő

Szerdán sok felhő lesz felettünk, borongós, néhol tartósan párás, ködös időre van kilátás, csak néhány helyen szakadozhat fel a felhőzet, és süthet ki rövid időszakokra a nap. Elszórtan gyenge eső kialakulhat, de a magasabb tájakon havas eső, a hegyekben hószállingózás sem kizárt. Nyugaton élénk lesz az északi, északnyugati szél. Hajnalban -2 és +4, kora délután 2 és 8 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtökön nyugat-északnyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de az ország keleti felén maradhatnak erősebben felhős, párás körzetek. Itt néhol gyenge eső, havas eső, a hegyekben hószállingózás előfordulhat. A szél a Dunántúlon élénk lesz. Kora reggel -3, +3, napközben 2-7 fok várható.

Pénteken a fagyos, párás, ködös reggelt követően napközben északnyugat felől több felhő és már jelentősebb csapadékmező is érkezik: többfelé kialakulhat eső, havas eső, elsősorban északon és a hegyekben pedig hó is hullhat. Többfelé feltámadhat a délies szél. A maximumok 1 és 7 fok között alakulhatnak.

Szombaton eleinte lesz szárazabb az idő, helyenként a nap is kisüthet, majd beborul az ég, a délután második felében egyre többfelé eleredhet az eső, kiadósabb mennyiségre van kilátás. A nyugati, majd déli szél megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. Vasárnap nyugaton hó, havas eső, keleten eső eshet, nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt.
Kiadta: Időkép (ma 17:53)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Meleg öltözet
Meleg öltözet
Hirdetés
4 Sz
7
1
5 Cs
6
-1
6 P
3
-4
jeles nap
7 Sz
6
-2
8 V
6
2
jeles nap
9 H
5
0
10 K
5
-1
11 Sz
4
-2
12 Cs
4
-2
13 P
3
-3
jeles nap
14 Sz
3
-3
15 V
3
-4
jeles nap
16 H
4
-2
17 K
4
-2
18 Sz
6
-1
19 Cs
8
3
20 P
6
0
21 Sz
7
2
jeles nap
22 V
6
1
jeles nap
23 H
8
5
24 K
10
3
jeles nap
25 Sz
10
0
jeles nap

Hójelentés

Bánkút -
Eplény -
Kékestető 1 cm
Mátraszentistván 1 cm
Sátoraljaújhely -
Visegrád -

Szerdán a hegyekben már szállingózhat a hó

Szerdán a magasabb tájakon havas eső, hószállingózás előfordulhat, de nagyobb hótakaró kialakulására ekkor még nincs esély.

Orvosmeteorológia

Szerdán a magasban történő lehűlés hatására hidegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek, így előfordulhat fejfájás, izom- és hasi görcs, valamint ingadozhat a vérnyomás.

A tartós szürkeség lehangoltságot, kedvtelenséget, fáradékonyságot okozhat.

Csak néhol süthet ki rövid időszakokra a nap.

Felerősödhetnek a légzőszervi panaszok is, ugyanis ilyenkor romlik a levegő minősége.

Ajánlott a meleg, réteges öltözködés, ugyanis nagy lesz a megfázásveszély.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Szerdán marad a borongós, szürke idő, de pára, köd már kevesebb helyen csökkentheti a látótávolságot.

Néhol szitálás, gyenge eső, havas eső, a hegyekben hószállingózás eredményezhet csúszós, nedves útszakaszokat.

A Dunántúlon helyenként élénk északi-északnyugati szél csökkentheti a járművek menetstabilitását.

Csak helyenként süthet ki rövid időszakokra a nap, ezeken a tájakon ezekben az időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Hajnalban, reggel útnak indulás előtt érdemes több időt járművünkre fordítani.

Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép