Pénteken a Dunától keletre kezdetben még többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, eközben délnyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Délután északkeleten még esni fog, máshol azonban a megnövekvő gomolyfelhőkből elszórt záporok, helyenként zivatar alakulhat ki. Többfelé élénk, néhol erős lesz a délies szél. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, a maximumok 17 és 21 fok között alakulnak.
Szombaton napos lesz a reggel, de helyenként előfordulhatnak párás, ködös tájak is. Napközben túlnyomóan napos, gomolyfelhős idő ígérkezik, zápor csak elvétve alakulhat ki. A délnyugati szél még többfelé élénk, néhol erős lehet. Délután 18-23 fok várható.
Vasárnap folytatódik a napos idő, melyet csak időnként zavarhatnak meg a fátyol- és gomolyfelhők. Kisebb zápor, zivatar legfeljebb elvétve lehet. A Tiszántúl kivételével megélénkül, a Dunántúlon megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
Hétfőn is marad a napos időjárás, kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz csak felettünk. Csapadék nem várható. Csak helyenként élénkül meg a délies szél. Napközben 21-27 fok valószínű. Kedden a sok napsütés mellett délután a Dunántúlon növekedhet meg a gomolyfelhőzet és alakulhat ki zápor, zivatar. Gyenge, mérsékelt lesz a keleties légmozgás. A csúcshőmérséklet 20-27 fok között várható.
Kiadta:
Varga Sándor (tegnap 19:24)
Ciprusfélék / Tiszafafélék | közepes |
Kőris | alacsony |
Fűz | közepes |
Gyertyán | közepes |
Nyír | közepes |
Platán | magas |
Tölgy | közepes |
Gombák | nincs |
Országszerte magas a pollenterhelés, de a csapadékos idő hatására várhatóan csökkeni fog a pollenkoncentráció.
A platán virágporának koncentrációja országosan magas-nagyon magas, a tölgyé pedig közepes-magas tartományban van.
A nyír, ciprus- és tiszafafélék, a komlógyertyán, a juhar, fűz, bükk, dió és kőris pollenkoncentrációja alacsony-közepes szinten van jelen.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony-közepes tartományban alakul.
Pénteken hidegfronti hatásra készülhetünk.
A frontérzékenyeknél fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás-ingadozás, valamint keringési zavarok alakulhatnak ki.
A szelesebb tájakon felerősödhetnek a fejfájásos tünetek, ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.
A záporok, zivatarok környezetében fokozódhatnak az asztmások panaszai, légzési nehézségek is jelentkezhetnek.
A tüneteket a szeles idő fokozhatja, valamint emiatt ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.
Az UV-sugárzás a naposabb tájakon a déli, kora délutáni órákban elérheti az erős fokozatot, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Pénteken kezdetben eső, délután záporok, zivatarok miatt lehetnek vizesek, csúszósak az utak.
Intenzívebb záporok, zivatarok során a látótávolság is jelentősen lecsökken, valamint vízátfolyás alakulhat ki.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes napszemüveget viselni vezetés közben.
A déli-délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz, zivatart viharos széllökés kísérhet, emiatt jelentősebb mértékben csökkenhet a járművek menetstabilitása.
Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Pénteken napos, gomolyfelhős idő várható a Balatonnál záporokkal, néhol zivatarokkal. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A csúcshőmérséklet elérheti a 18-20 fok körül alakul. Az UV-sugárzás a déli, kora délutáni órákban erős fokozatot érhet el.
Részletes előrejelzés
Pénteken napos, gomolyfelhős idő várható az Adrián szórványos záporokkal, zivatarokkal. Élénk, erős délies széllel. A maximumok 17-20 fok között alkulnak.
A tenger vize Pulánál 14, Splitnél 15 fokos.